Debütáló számunkat a képre kattintva tudjátok elolvasni.
Különleges freskóábrázolás a medvével harcoló Szent László
Szakítva a népszerű hagyományokkal egy igazán ritka leletet találhatunk Erdélyben.
...
Ezért is Szent László Erdély fő védőszentje
Ezer szállal kötődnek ahhoz, aki többek között Nagyváradot is alapította, vagy akinek a Tordai-hasadékot titulálják a mondákban.
...
Ez volt az első magyarországi magánlevél
Hangvétele jól tanúskodik arról, milyen lelkülete is volt Szent László Királyunknak.
...
Gyönyörű emlékezete Szent Lászlónak a zágrábi katedrális
A horvát főváros legnagyobb szakrális épülete a Szent László király által alapított Nagyboldogasszony, Szent István és Szent László-székesegyház.
...
Ők voltak Szent László király testvérei
A legtöbben csak Gézát ismerik, pedig négy leány és még egy fiú is gazdagította a királyi családot.
...
Szent László templomok a Székesfehérvári Egyházmegyében
A Szent Királyhoz köthető templomok bemutatása során először Fejér megyébe kalauzoljuk olvasóinkat.
...
Megújult a nagyváradi Szent László-templom kriptája
A felújítás után látogatható lesz a hely, amely temetkezési szokásokat mutat majd be.
...
Az év kilátója lett tavaly a mogyoródi Szent László-kilátó
Csodálatos panorámája van ennek a helynek, ahonnan akár a Mátráig is el lehet látni.
...
Megújult a veszprémi Szent László-templom
A közösség karácsonyi ajándéka volt, hogy hosszú idő után ismét beléphettek szeretett templomukba.
...