Más kapva kapott volna az alkalmon, őt viszont úgy kellett győzködni, hogy lépjen trónra.

Sok szempontból különleges jelensége volt a magyar uralkodóknak. Külsejében is kimagaslott környezetéből, s egyszerre jellemezte az emberség, a békére való törekvés és törvények betartásának szigorúsága. Kerülte a fényűzést, sosem a maga hasznát kereste, inkább adni szeretett és tudott.

Ebből kifolyólag talán nem meglepő, hogy I. Géza halála után - a korabeli források szerint - sokáig kellett az ország elöljáróinak győzködni őt arról, hogy bátyja örökébe lépjen, mert - ahogy a krónikák írták - egy magasztosabb cél vezérelte, amit a vallásban remélt elérni. Természetesen voltak más okok is, amik bizonytalanná tették e tisztség vállalásával kapcsolatban.

Politikai és morális akadályát látta a királlyá koronázásának kérdésében Salamon, aki akkoriban a határszélen "raboskodott" azután, hogy vereséget szenvedett a testvérektől, akiket szeretett volna kiszorítani a megosztott hatalomból.

Ha szokásjogot és a törvényességet nézzük, Géza halálát követően Salamont kellett volna uralkodóként elismerni. Ez már csak azért is kardinális kérdés volt, mert a pápa ugyan nem közösítette ki trónbitorlás miatt Gézát (és Szent Lászlót sem) de nem is ismerhette el egyértelműen ezt a - mai szóval élve jogtalan - helyzetet. Egy olyan ember számára, aki mélyen vallásos és törvénytisztelő volt, ez a tény igen komoly morális problémát  okozott számára.

Másrészt ott volt Salamon patrónusa a német császár IV. Henrik, akivel nem igazán akart katonai konfliktusba keveredni Szent László, főleg akkor nem, amikor egyébként is oly sok sebből vérzett az ország élete.

Ezek ellenére, vagy inkább ezekkel a kétségekkel együtt, Szent László mégis elvállalta, hogy király legyen, s ez a döntése Magyarország új aranykorát hozta el.

Ha tetszik a cikk, kövess minket a Facebookon is!