Ösztöndíjakat adott át a Szent László-lovagrend
2018. december 06. írta: Bartha Tibor

Ösztöndíjakat adott át a Szent László-lovagrend

osztondij01.jpgA regensburgi Szent László Rend Egyesület vezérkara ösztöndíjat adott át a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hat diákjának az intézmény kápolnájában, november végén, írja az erdon.ro.

Ötödik alkalommal adtak át ösztöndíjakat, melyek száma az évek folyamán megduplázódott, így az eredeti három helyett ezúttal is Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke (+1 felajánlás) és Nagy Ferenc cseszneki várkapitány jóvoltából (+2) hat tanuló részesült elismerésben: Vidican Edina (IX. osztályos), Szabó Ibolya (VIII.), Szeghalmi Gabriella (IX.), Catona Annamária (VIII.), Szabó Kincső (IX.) és Hirka Dániel (VI.). Ugyanakkor különdíjat, egy középkori érmének a másolatát vehette át Szabó Ibolya. Mons. Fodor József általános helynök, az egyesület lelki vezetője (perjele) idézett az Egyházi Lapok 1942-es kiadásából, egy olyan cikket, mely a Szent István-lovagrendből kivált Szent László Társulat létrejöttéről szólt. Azt kívánta a díjazottaknak: használják okosan a kapott ajándékot, melyhez szeretettel gratulált. Az oklevelet és a borítékba tett pénzösszeget Kiss Gábor Iván, Magyarország és a Regensburg-Kárpátvidék főkapitánya adta át.

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumot a vikárius ajánlotta annak idején a Szent László Rend Egyesület vezetőségének figyelmébe. A lovagkirályról elnevezett 200 euró összegű tanulmányi ösztöndíj eredeti célja a kimagasló tanulmányi teljesítmény elismerése, a tudásszint növelésére való ösztönzés, a líceumért és a diáktársak közösségéért végzett munka megbecsülése, valamint a katolikus hit elmélyült, hivatást előkészítő gyakorlására való buzdítás. A Szent László Rend Egyesület jogelődjét 1861-ben alapította társulatként az egri érsek azzal a céllal, hogy kizárólag karitatív és magyarságmegtartó munkát végezzen, mely tevékenység napjainkban nem csupán Magyarország, hanem a Kárpát-medence valamennyi magyarok lakta területére kiterjed. Az egyesület első világi elnöke gróf Károlyi István volt. Jelenleg körülbelül félszáz tagja van ennek a regensburgi székhelyű civil szervezetnek, akik Németországban, Magyarországon, a Délvidéken és a Partiumban élnek, utóbbit Fodor József és Szabó Ödön képviselik.

Thomas Weschbach német lovag egy trombitával és a hozzávaló alkatrészekkel ajándékozta meg az iskolát, a hangszert a két Szabó Ödön, apa és fia szólaltatták meg. Szabó Kincső a 200 euróját a Szent László Líceumnak ajánlotta fel, Konrád Katalin igazgatónő azt mondta, a Diáktanács használja majd továbbképzésekre.

Az ünnepségen két különálló, Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló műsorral szolgáltak Kiss Csilla tanítónő negyedikesei, valamint a Benedek Ramóna hitoktató által felkészített kilencedikesek.

Kiemelt kép: erdon.ro

Ha tetszik a cikk, kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szentlaszlooroksege.blog.hu/api/trackback/id/tr6214439660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása