Miért adományozott Szent László magyar apátságot egy francia rendnek?
2019. január 11. írta: Bartha Tibor

Miért adományozott Szent László magyar apátságot egy francia rendnek?

szentegyed05.jpgKi volt az a Szent Egyed, és miért pont a bencéseknek adta a szent király annak idején azt a kolostort, ahova később őt magát is temették?

Szent László király 1091 és 1095 között Somogyváron építtetett apátságot, amely a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt a maga közel 2,5 hektáros területével. Az viszont nagy kérdés ma is, vajon miért egy franca bencés rendnek adományozta azt, és hogy ők tulajdonképpen kik is voltak?szentegyed01.jpg

Szent Egyed - Fotó: Szépművészeti Múzeum

Saint-Gilles-du-Gard kolostor névadója Szent Egyed volt, aki Athénban született körülbelül 640 tájékán. A jómódú családba születő ifjú azonban nem vágyott földi élvezetekre, miután szülei meghaltak, teljes vagyonát szétosztotta a szegények között, Provance-ba ment és ott remetéskedett.

Vele kapcsolatban járta az a monda, hogy az Úr egy szarvastehenet küldött számára, hogy az tejével táplálja őt. Ezt a szarvast pedig testével védte amikor a vizigót király le akarta teríteni ijával. Bátroságáért kapta meg a területet a királytól, kolostort alapított, amit előbb Szent Péternek és Pálnak szenteltek fel, majd halála után - körülbelül 720 táján - az alapító nevét vette fel. Érdekesség, hogy a somogyvári apátság felszentelésekor is ők hárman (Szent Péter, Szent Pál és Szent Egyed) voltak azok, akiknek ajánlották a helyet.szentegyed02.jpgSaint-Gilles-du-Gard kolostor - Fotó: wikipedia

Az a mai napig nagy kérdés, hogy vajon miért is nekik adta Szent László az apátságot, ami aztán hosszú ideig kizárólag francia barátokat fogadott csak falai közé. 

Az egyik magyarázat az, hogy a kolostor alapítása abban az időben történt, amikor is Szent László éppen Magyarországhoz csatolta Horvátországot. Ez elég komoly megütközést keltett II. Orbán pápánál, és az Egyháznál, mivel ez a terület - akkor - még pápai hűbér területnek számított. Ezt a helyzetet akarta oldani politikailag Szent László, és ezért kapta egy olyan rend az apátságot, amely jelentős szerepet játszott a pápai diplomáciában, az első keresztes hadjárat előkészítésében, és fontos állomás volt a XI. században a compostelai zarándoklatokban.szentegyed03.JPG

Somogyvár - Fotó: wikipedia

A másik feltételezés ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy Szent Lászlónak nem volt fiú utóda, viszont jó kapcsolatot ápolt I. Kázmét lengyel királlyal, így könnyen megtudhatta, hogy annak Wladislaw fia és felesége Judit alapítványt tettek Szent Egyednek a gyermekáldásért. Szent László pedig gondolkodhatott úgy, hogy ez az apátság lehetne az ő alapítványa azért, hogy végre fia születhessen Rajnai Adelhaidtól. 

Ez azonban nem következett be, hiszen tőle is lánya született (Piroska), illetve egy korábbi házasságából is, akinek nevét azonban nem őrizték meg a krónikák, csupán annyit, hogy Jaroszláv kijevi nagyfejedelem vett nőül 1090 körül.szentegyed04.JPG

Szent László leánya, Piroska - Fotó: Magyar Kurir

A somogyvári apátságot azonban a bencések egészen sokáig, a XVI. századig birtokolták, akkor azonban a török veszedelem elől elmenekültek, a kolostort pedig a mohácsi vész után végvárrá építették át. Ma az egykori kolostor Nemzeti kegyhelyként őrzi egykori szent királya hagyatékát.

Ha tetszik a cikk, kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szentlaszlooroksege.blog.hu/api/trackback/id/tr914556970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása