Középkori Szent László freskót találtak egy csíki templomban
2018. december 27. írta: Bartha Tibor

Középkori Szent László freskót találtak egy csíki templomban

teljesfresko.jpgSzent királyunk legendáját felelevenítő falkép-részleteket restaurálnak a csíkszentmihályi római katolikus vártemplomban – számol be róla a Székelyhon.

A portál cikke szerint a feltárási munka javát elvégezték, a freskó kivehető részleteit a továbbiakban még kiegészítik és színesítik, megfelelve a szakmai elvárásoknak. A restaurálással párhuzamosan felújították a templom belsőjét is.
Pál Péter marosvásárhelyi restaurátor a Székelyhonnak elmondta: a középkori falkép egy részét először tíz éve tárták fel, idén tavasszal azonban a teljes freskó restaurálásához hozzáfoghattak a templom felújításával egyidejűleg.

A szakember kifejtette: először falkutatással, majd tervkészítéssel fogtak hozzá a munkálatokhoz, végül következhetett a tényleges restaurálás. Ennek jó részét már elvégezték, a tervek szerint nemsokára befejezik a hiányzó részek kiegészítését és kiszínezését is. 

A XV. század eleji freskó Szent László legendáját ábrázolja több jelenetben. Először a király kivonulása látható Váradról a püspök áldásával, majd lovas csatajelenetek következnek, egy kun vitéz üldözése, továbbá kivehető a falkép-részletekből Szent László birkózása a kunnal, ezután látható a kun lefejezése, végül az utolsó jelenetben Szent László pihenését ábrázolták. A templom falán a legendát ábrázoló képsorok mellett egy, a témától eltérő, keresztrefeszítéses jelenet is látható.

„Azért fontos ez a falkép, még akkor is, ha csak részleteiben maradt fenn, mert hozzátartozik a Szent László ciklushoz, amely Erdélyben elég gyakori. Stílusában és ikonográfiában megegyezik néhány székelyföldi híres falképpel, mint amilyen a székelyderzsi templom freskója. Nagyon valószínű, hogy ugyanannak a mesternek a keze munkája mindkét falkép” – vélekedett a restaurátor.

A bejegyzés trackback címe:

https://szentlaszlooroksege.blog.hu/api/trackback/id/tr5814518148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.